Olyan határidőre figyelmeztet a NAV, amit biztos, hogy senki nem akar elfelejteni

Kedden éjfélkor jár le a határidő.

Kedden éjfélkor jár le a határidő.
Búcsúzhatunk a papír alapú nyugtáktól.
Hárommillióan még nem tették meg.
Legyen mindenki felelős adózó, a közös teherviselés viszont kimaradt.
„Kutatási vegyszereknek” álcázott drogokat terítettek egy építőipari cégen keresztül.
A kata-bevallást február 25-éig kell kitölteni a kisadózóknak.
...majd a propagandasajtóban megjelent az a súlyos vád, hogy az Ön házának felújítását egy, az önkormányzattal kapcsolatban álló cég végezte, a költségeket pedig az önkormányzat cége fizette – tehát közpénzből valósult meg.
Az órák eredetisége megkérdőjelezhető volt, ezért a pénzügyőrök megkeresték a védjegy jogosultjának képviseletét.
Amíg egészségi állapota engedte, fáradhatatlanul dolgozott. Végül 2022-ben nyugdíjazták.
Újabb érdekességet osztott meg a Fővárosi Főügyészség.
A marxista Gulyás Marciéknek 416 milliót adományozott 37 ezer ember.
Azonnal bezárták a kínai éttermet.
Donáth Anna mellett többek között Fekete-Győr András, Varju László, Magyar Péter is több botrányos ügybe keveredett már.
Népszerűek a játékok, a konzolok és a parfümök, a legtöbb elfogott terméket megsemmisíti a NAV.
9 lőfegyvert tárral együtt, 1 géppisztolyt, 3 éles maroklőfegyvert és 2 693 darab lőszert találtak a jármű átvizsgálásakor.
A zöldségeseknek három fontos dologra kell figyelniük.